Szemerei János

Növésben Barna

Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspökének gondolatai az Evangélikus Élet Égtájoló című rovatában jelent meg.

A köszönet jele – Vitamincsomagok diakóniai intézményeink dolgozóinak

2021. április 1-jén, nagycsütörtökön és április 2-án, nagypénteken vitamincsomag-szállítmányokat vittek ki a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) vezetői a diakóniai intézményeinkben dolgozóknak. A Béres Gyógyszergyártól kedvezményesen beszerzett készítmények csupán apró, de fontos gesztusként fejezik ki a hálát az intézményekben folyó áldozatos munkáért.

Tíz éve főpásztor az 1984-85-ös teológus passió főszereplője Szemerei János

Győr – Budapest – Böjt van. Ilyenkor zsúfolt templomokban áhítattal hallgatták gyülekezeteink a teológus passiókat. Kezembe került most, a járvány miatt üres templomok böjtjén egy 1984-es filmtekercs, melyen többek között rövid riport szunnyadt a passiójáték főszereplőjével, Szemerei Jánossal, aki ebben az évben (2021) immár 10 éve szolgál főpásztorként a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspökeként. Adjanak reményt a képsorok újabb, népes gyülekezetes teológus passiókra a járványmentes jövő években – írta a videó felvezetőjében Győri János Sámuel nyugalmazott evangélikus lelkész.

Amit még nem mondtam el senkinek

Egy régi névtelen levél adta mai írásomhoz a szikrát. Előre kell bocsátanom, hogy a névtelen leveleket nem szeretem. Nem lehet válaszolni rájuk, nem lehet kapcsolatba lépni és beszélgetni a szerzőjükkel. Kikívánkozik ugyan belőle az, amit leír, de szemtől szemben nem vállalja fel a véleményét. Az ilyen levelekben ritkák a konkrét, objektív tények, míg az érzelmek és az indulatok szinte túlcsordulnak bennük. A személyes vélemény gyakran erős ítélkezésbe és ex cathedra kijelentésekbe megy át.

Vasárnapi ige: A kikosarazott Isten…

2021-ben minden héten honlapunkon is közzétesszük az Örömüzenet – Lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!

Mint a mustármag – Idén csak egy alkalmat tartottak az ökumenikus imahéten Veszprémben

Veszprém – Isten törődik az övéivel, neki a kicsi kiemelten fontos, mondta Szemerei János evangélikus püspök az ökumenikus imahét alkalmán vasárnap a Margit templomban.

„Nem emberi igyekezet, hanem ajándék” – Imaóra a Krisztus-hívők egységéért Szombathelyen

Szombathely – Az ökumenikus imahéten a Szombathelyi Egyházmegye több településén is összegyűlnek a katolikus, református, evangélikus és baptista testvérek, hogy hitet tegyenek Krisztus és a keresztények egysége mellett. 2021. január 20-án a szombathelyi székesegyházban tartottak közös imaórát – püspökeik vezetésével.

Minden nap ajándék

Kaposvárra kerülésem után gyakran hallottam a címül írt mondatot Rónai Gyula felügyelő úrtól. Elnöktár­samnak szinte szavajárása volt ez, mégpedig ebben a formában: „Nekem már minden nap ajándék.”

Templomi évforduló Répcelakon – Evangélikusok ünnepe szűk körben – Frissítve!

Répcelak – Pénteken ünnepelte felszentelésének 150. évfordulóját a város evangélikus temploma. Az évfordulót a gyülekezet vasárnap istentisztelettel és szoboravatóval, a közeljövőben pedig a templom külső homlokzatának felújításával teszi emlékezetessé.

Valljuk meg felekezeti hovatartozásunkat

A reformáció hónapjában indult el a Magyarországi Evangélikus Egyház kampánya, amely arra hívja fel az evangélikus testvérek és az egyházunkhoz vékonyabb szállal kötődők figyelmét egyaránt, hogy a jövő évi magyarországi népszámláláskor ne feledkezzünk meg felekezeti hovatartozásunk megjelöléséről. Bátran valljuk meg, ne szégyelljük kimondani: „Evangélikus vagyok.” Ugyanakkor a reformáció üzenetét továbbvíve rokonainkat, barátainkat se féljünk megkérdezni: „És te?” A közelgő népszámlálással kapcsolatban is kérdeztük egyházunk püspökeit.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Szemerei János csatornájára