ökumené

Megtartották évadnyitó találkozójukat a nagykanizsai papok és lelkészek

Nagykanizsa – Megtartották évadnyitó találkozójukat a nagykanizsai papok és lelkészek, akik ebben a körben havonta találkoznak, immár hatodik éve.

Egy hajóban evezünk – Ökumenikus istentiszteletet tartottak a Balatonon

Balatonfüred – Egy hajóban evezünk mottóval szerveztek ökumenikus istentiszteletet a Balatonon. Balatonfüredi, balatonarácsi, tihanyi katolikusok, reformátusok és evangélikusok, valamint távolabbról érkezettek közösen énekeltek, imádkoztak, hallgattak igét.

Páneurópai Piknik 30

Sopron – 2019. augusztus 19-én ökumenikus istentiszteletet tartottak a Páneurópai Piknik harmincadik évfordulója alkalmából a soproni evangélikus templomban Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár részvételével. Az ökumenikus istentiszteleten együtt szolgált Erdő Péter bíboros, pírmás, Kondor Péter evangélikus püspök, Balog Zoltán református lelkész és Tóth Károly igazgató-lelkész.

„Legyenek mindnyájan egy” – Beszámoló a harmadik ökumenikus zarándoklatról

„Áldások útján járunk” – Idén nyáron is elindult az ökumenikus zarándoklat.

A spiritualitás svédasztala

Sok évvel ezelőtt hallottam már a Bajorországi Evangélikus Egyház által támogatott európai ökumenikus tanulmányi kurzusról, Josefstal neve belevésődött az emlékezetembe. Az Alpok alján fekvő hegyi falucskában mindenki a turizmusból él, sípályák veszik körül a gyönyörű tengerszemeket. Az ökumenikus oktatási központ erdő szélén áll, parkjában patak csörgedezik. Erre az idilli helyszínre érkezett a közel ötven résztvevő az idén május 13–22. között tartott szemináriumra, amelynek témája a spiritualitás újrafelfedezése volt.

30 évvel ezelőtt: ŐSÖK 1989.

Ősagárd – Győri János Sámuel 1989-ben harmadik alkalommal rendezte meg Ősagárdon az ŐSÖK (Ősagárdi Ökumenikus Könnyűzenészek) találkozóját. Az erről készült archív videókat adjuk most közre.

A jövőt ostromló képzelet

Tihany – A következőkben Szalay László Pál református lelkipásztor, a konferencia egyik előadójának személyes benyomásait adjuk közre a tihanyi bencés apátságban megrendezett Közös gondolkodás a jövőnkről című konferenciáról.

Beszámoló az ökumenikus lelkészi és munkatársi konferenciáról

Révfülöp – „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” (Mt 4,17) – ezzel az igei mottóval szervezte meg idén a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Missziói Bizottsága június utolsó hetében az ökumenikus lelkészi és munkatársi konferenciát Révfülöpön, az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban.

Ökumenikus lelkészi és munkatársi konferencia volt Révfülöpön

Révfülöp – „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” (Mt 4,17) – ezzel az igei mottóval szervezte meg idén a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Missziói Bizottsága június utolsó hetében az ökumenikus lelkészi és munkatársi konferenciát Révfülöpön, az Ordass Lajos Oktatási Központban. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is hat felekezetből (református, evangélikus, metodista, pünkösdi, ortodox és baptista), mintegy ötven lelkipásztor és lelkészi munkatárs vett részt az ötnapos találkozón.

Ökumenikus pünkösd volt Szekszárdon

Szekszárd – Az evangélikus gyülekezet látta vendégül a református, a baptista, a metodista gyülekezet tagjait és az érdeklődőket pünkösdkor Szekszárdon. A szabadtéri istentiszteleti együttlétet úrvacsorai közösség koronázta.

Oldalak

Feliratkozás RSS - ökumené csatornájára